Tulajdonképpen az elmúlt időszakban bárki kérdezte tőlem, hogy hogy vagyok, őszintén tudtam válaszolni: én jól. Tényleg. A házasságunk az kevésbé, de én egész jól vagyok. Egyedül a június volt olyan, hogy már testi tüneteim jelentkeztek, körömrágás, szédülés, gyomorgörcs és társaik, de az a bennem húzódó feszültség miatt: én már tudtam, mit akarok, de olyan iszonyatos félelem volt bennem, hogy ezt meg is kell mondanom, hogy ez utat tört magának.
Olyannyira féltem, hogy egy barátomat meg is kértem, legyen ott, amikor kijövünk a pszichológustól. Aztán végül el se jutottunk oda. De már nem mertem vele kettesben maradni sehogy sem.
Mindezek ellenére rengeteg dolog volt és van is, ami segít megőrizni a testi-lelki épségemet az elmúlt években, de tavasztól most különösen.
A természet: séták Kiflivel a Gulya-dombon, szöszmötölés, gyűjtögetés Jakabbal a mezőn, az erdőben, távol az emberektől.
Mozgás: napi biciklizés, heti szintű jóga otthon, és kb hetente-kéthetente elmegyek futni is - a digitális oktatás ideje alatt ez persze megnőtt.
Amikor volt mentálhigiénés beszélgetés vagy lelkivezető minden héten, na az volt a legjobb. De a rég bevált naplóírás is iszonyú sokat segít.
Imádság, meditáció. Ma például szentségimádáson is voltam. De pray-as-you-go-t is szoktam hallgatni elalvás előtt. Vagy egyszerűen beszélgetek a Főnökkel. Vagy csak leülök, és vagyok, és hagyom, hogy legyen az, ami. Természetesen ez a legnehezebb.
Támogatás: Ti, barátaim, és a családom, gyakorlatilag mindenki támogat. És soha, senki nem mondta, és tudom, hogy nem is gondolta, hogy "én megmondtam" - ez csak bennem hangzik el belül. A ti támogatásotok felbecsülhetetlen számomra. Az is, ha meghallgattok, az is, ha felajánljátok a segítségeteket, az is, ha elviselitek, hogy nem tudok beszélni. Ha hagytok a saját tempómban lépni a saját életemben. Tudom, hogy iszonyú nehéz kívülről nézni.
A sok-sok apró öröm: meleg tea reggel, szél, napsütés, eső, az ősz szépsége, a tél hidege, egy telefonhívás, egy jó könyv (sok jó könyv), néha még egy-egy film vagy sorozat is befigyel (figyelemelterelés gyanánt). Bekuckózni, tüzet rakni, nézni J-t, ahogy játszik, mesét olvasni, vagy találni ki neki.
Alkotás. Felfedezés, tanulás, kísérletezés. Vadnövényeket ismerek meg, fermentálok, készítettem házilag mézsört, meggybort, kimcsit, pitypangmézet. Tanulok a permakultúráról. Tervezem a fejemben a kertemet. Kapcsolódom a természethez és önmagamhoz egyaránt.
A tanítás. Majdnem száz tanítványom van, ebből hét lány, kilencven fiú. Nagyon szeretem őket, és amikor együttműködnek, vagy rájönnek valamire, vagy valami élményt adok nekik, az nagy öröm. Suliújságot is szerkesztek, és inspiráló őket látni lelkesedni, dolgozni, alkotni. Tanítani jó. Csak ne kéne belepusztulni, annyira sok, amikor nem digitális.
Tudom, nagyon C-sen hangzik, de tényleg így vagyok vele: amiben most vagyok, az nem szenvedés. Megélem az egészet, ezáltal a kínzó része elmúlik. Persze, küzdelem, és sötétség, befelé fordulás és krízis, és minden, ami ezzel jár. Tegyétek hozzá, hogy ezek a dolgok fél éve érnek bennem. Nyáron azért, amikor még itt volt Gy, sokkal nehezebb volt.
Mégis: élek, a saját életemet élem. És része az életemnek és a sorsomnak, hogy most ez egy nehéz életszakasz, az eddigi legnehezebb. Azt tudom, hogy túl fogok jutni rajta. Van, Aki megtart.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése