Ugrás a fő tartalomra

egy kis pszichológia

    Én tényleg szerettem. Beleszerettem abba az illúzióba, amit mutatott, és idővel megszerettem azt is, aki mögötte volt, és aki nagyon ritkán látszott. De gyakorlatilag nem hagyta, hogy szeressem, vagy legalábbis a gyerekkori sérülései miatt olyan falat épített önmaga köré, hogy már nem is találja, nem is ismeri, nem is szereti saját magát, így képtelen megnyílni, csak sebeket okozni tud, bár vágyik a szeretetre, elfogadásra. Értékes ember. Nagyon sebzett. De az, ahogy viselkedik, elfogadhatatlan. 

    A verbális bántalmazásról olvasva két dolog vágott mellbe nagyon. Az egyik, hogy a férjem, akit szeretek, bánt engem - hogy ő nem egyszerűen nehéz eset, hanem egy bántalmazó. 

    A másik, hogy gyakorlatilag két külön világban élünk: én olyanban, amelyben párbeszéd van, meghallgatjuk a másikat, megbeszéljük a problémát, megosztjuk magunkat egymással, és ha konfliktus van, megbeszéljük. Ő pedig olyanban, amelyben harc van a túlélésért, és vagy veszt, vagy győz, és nem engedheti meg magának a veszítést, tehát mindig győznie kell. Akár letorkollással, vagy ha már minden elfogyott, erőfölénnyel. 

    A sématerápia fogalmai számomra megvilágosító erejűek voltak, és rögtön érthetővé tették, amit nem értettem. A nárcisztikus személyiség sémamódokban működik, és ezek közt nincs átjárás. Van grandiózus-nagyzásos sémamód, amelyben többnyire tartózkodik, van önmegnyugtató-elkerülő-függőségbe kapaszkodó sémamód, és nagyon ritkán a magányos gyermek sémamód. 

És a három között olykor - és egyre gyakrabban - dühkitörések. Így lehet, hogy egyik pillanatban dühöng, a másik pillanatban sír, válság esetén. Olyan, mintha különböző emberek laknának benne. Évekig nem esett le nekem, hogy gyakorlatilag szét van hasadva. Hogy az ő világa fekete-fehér, és tényleg nincs átjárás. Hogy nem lát engem sem. 

    Nem akarok sokat pszichologizálni, csak azért írom ezt le, mert tényleg nagyon sokat megértettem belőle. 

    Még most is szeretem, de eljött az idő, amikor meg kellett meghúznom azt a határt, amit már évek óta kellett volna. A saját testi-lelki épségem nem volt elég motiváció. 

    A gyermekemé igen. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

körülmények

Ha azt szeretném, hogy a belső egyensúlyomat meg tudjam tartani minden körülmény ellenére, különösen, ha az a körülmény valaki, aki közel áll hozzám, és akit bármiféle külső körülmény könnyen kibillent, akkor két dolgot tehetek.  Megerősítem magam, és nem hagyom kibillenteni magam, és nem imádkozom, hogy azok a külső körülmények változzanak meg pozitívvá, mert nincs rá befolyásom. Csak magamra van befolyásom. És per vagy, eltávolodok az illetőtől, és sem érzelmileg, sem életkörülményileg nem lesz már fontos, hogy ő milyen állapotban van az éppen aktuális külső körülmények miatt.  Emiatt elkezdtem újra rendszeresen meditálni. És ez jó. 
Megjegyzés küldése
További információk

Vége, vége

 Ez a legutolsó. Elmegy, vissza se jön. Lemond a gyerekről. A nászajándékba kapott sátrat azért kéri (mindezt egy bekezdésben).  Hát menjen. Fogja a sátrat, meg a sátorfáját (milyen szép), és vissza se jöjjön. J-nak nagy seb lesz, de nem begyógyíthatlan és feldolgozhatatlan, még ha rá is megy jó sok idő az életéből, mire felfogja és feldolgozza, hogy a szeretett édesapja lemondott róla.  Nagyon rosszul hangzik kimondani, de könnyebb és jobb lesz nélküle mindenkinek.  Jót kívánok, mert ennél rosszabb már nem lehet neki, minek kívánnám. Megkapta a sorstól, megdolgozott érte, hogy ilyen mélyre kerüljön, megvolt a lehetősége kikecmeregni, nem élt vele.  Máshol előadja majd megint a szegény becsapott árvagyerek-sztorit, mert nincs más a tarsolyában.  Menjen, a fia meg majd megköszöni neki az életét, és hogy ismerhette valamennyire, egy kicsit. Azt már másnak fogja megköszönni, hogy felnevelte. 
Megjegyzés küldése
További információk

J. játéka

 Ma J. kitalált egy játékot.  Képzeletbeli barátját, a mutató- és középsőujjával megjelenített Szunyogit meg akarja enni egy gonosz dínó (ez az én kezem, négylábú alakban), aki azt mondja: Bekaplak! Szunyogi erre jól megcsípi jelképesen ('csíp!'), a dínó meg lefordul a fotel karfájáról, és egy látványos 'jaj!'-jal leesik a szakadékba, majd a következő pillanatban gond nélkül visszamászik, és folytatódik elölről.  Mindez nagyjából tíz másodpercet vesz igénybe, és akkor sokat mondtam.  Namost ezt a játékot vagy negyed órán keresztül játszottuk. A harmadik percben már erős volt a gyanúm, hogy ez egy gyógyító játék: kijátssza magából azt, amit meg sem tud még fogalmazni. És nekem sem kell tudom és verbalizálnom. A dolgom egyszerűen a játék.  És ez a gondolat sok erőt és türelmet ad. 
Megjegyzés küldése
További információk