Ugrás a fő tartalomra

Nemsokára álmoskönyvet is írhatnék

Ma megint nagyon nehezet álmodtam. 

Zárt térben voltam, lépcsőn, hálón próbáltam elkerülni két vadmacskát vagy hiúzt, akik mind belém (és Jakabba) akartak harapni. 

Mindeközben (véletlenül talán) eldugtam a számba egy arasznyi hosszú, vastag tűt, és az megsebezte belül a torkomat. Nem azonnal kezdett vérezni, hanem amikor valaki megkérdezett ezzel kapcsolatban. Akkor viszont ömölni kezdett a torkomból, a számból a vér, literszámra folyt belőlem, már-már attól féltem, elvérzek. 

Itt ébredtem fel az éjszaka közepén. 

Halványan mocorgott bennem, hogy valami megint rossz lesz Gy-val kapcsolatban, és lőn. 

Ma megint balhézott - teljesen kiszámíthatatlan, mikor durran el az agya, és olyankor nem lehet vele semmilyen szinten beszélni - és mindig az a vége, hogy én nem emlékszem jól, én nem vagyok tekintettel az ő jogaira, én nem mondom el az egésznek az okát... én ilyenkor nem tudok mást csinálni, mint visszautasítom a kommunikációt. Ne most beszéljünk, mondom, és nem mondok semmit arra, amit mond, pedig nagyon nehéz, miközben a nyílt utcán ordibálnak a emberrel minősíthetetlen hangnemben. Vajon hogyan máshogy lehetne ezt emberi módon kezelni?

Pedig nem mondhatom, hogy nem figyelmeztettek. (De vajon kicsoda? A tudatalattim? Az angyalok? )


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

körülmények

Ha azt szeretném, hogy a belső egyensúlyomat meg tudjam tartani minden körülmény ellenére, különösen, ha az a körülmény valaki, aki közel áll hozzám, és akit bármiféle külső körülmény könnyen kibillent, akkor két dolgot tehetek.  Megerősítem magam, és nem hagyom kibillenteni magam, és nem imádkozom, hogy azok a külső körülmények változzanak meg pozitívvá, mert nincs rá befolyásom. Csak magamra van befolyásom. És per vagy, eltávolodok az illetőtől, és sem érzelmileg, sem életkörülményileg nem lesz már fontos, hogy ő milyen állapotban van az éppen aktuális külső körülmények miatt.  Emiatt elkezdtem újra rendszeresen meditálni. És ez jó. 
Megjegyzés küldése
További információk

Vége, vége

 Ez a legutolsó. Elmegy, vissza se jön. Lemond a gyerekről. A nászajándékba kapott sátrat azért kéri (mindezt egy bekezdésben).  Hát menjen. Fogja a sátrat, meg a sátorfáját (milyen szép), és vissza se jöjjön. J-nak nagy seb lesz, de nem begyógyíthatlan és feldolgozhatatlan, még ha rá is megy jó sok idő az életéből, mire felfogja és feldolgozza, hogy a szeretett édesapja lemondott róla.  Nagyon rosszul hangzik kimondani, de könnyebb és jobb lesz nélküle mindenkinek.  Jót kívánok, mert ennél rosszabb már nem lehet neki, minek kívánnám. Megkapta a sorstól, megdolgozott érte, hogy ilyen mélyre kerüljön, megvolt a lehetősége kikecmeregni, nem élt vele.  Máshol előadja majd megint a szegény becsapott árvagyerek-sztorit, mert nincs más a tarsolyában.  Menjen, a fia meg majd megköszöni neki az életét, és hogy ismerhette valamennyire, egy kicsit. Azt már másnak fogja megköszönni, hogy felnevelte. 
Megjegyzés küldése
További információk

J. játéka

 Ma J. kitalált egy játékot.  Képzeletbeli barátját, a mutató- és középsőujjával megjelenített Szunyogit meg akarja enni egy gonosz dínó (ez az én kezem, négylábú alakban), aki azt mondja: Bekaplak! Szunyogi erre jól megcsípi jelképesen ('csíp!'), a dínó meg lefordul a fotel karfájáról, és egy látványos 'jaj!'-jal leesik a szakadékba, majd a következő pillanatban gond nélkül visszamászik, és folytatódik elölről.  Mindez nagyjából tíz másodpercet vesz igénybe, és akkor sokat mondtam.  Namost ezt a játékot vagy negyed órán keresztül játszottuk. A harmadik percben már erős volt a gyanúm, hogy ez egy gyógyító játék: kijátssza magából azt, amit meg sem tud még fogalmazni. És nekem sem kell tudom és verbalizálnom. A dolgom egyszerűen a játék.  És ez a gondolat sok erőt és türelmet ad. 
Megjegyzés küldése
További információk