ünnep

 Ez volt tulajdonképpen a legelső karácsony, amikor a szentestei menüt egyedül főztem. 

Az időzítés nem volt tökéletes, a sütőtökös gnocchi langyos lett, sótlan és teljesen formátlan, a citrommártás hagymaízű lett és amúgy is elfelejtettem feltálalni, a halfasírt egy része erősen szenes lett, a sült alma csak sokára készült el, a levesbe való kapor kiborult és a nagy része a földre esett felszedhetetlenül, J. nem evett egy falatot sem...

...és mégis. 

Ezek csak apróságok voltak, és nem senki nem bosszankodott rajtuk, még én sem. És finom volt minden, és egy hangos vagy rejtett sértődésre utaló szó nem hangzott el. És nem görcsölt a gyomrom, hogy mikor borul a bili. Apukám szorgalmasan elmosogatott egész nap, és nem volt miatta lelkiismeretfurdalásom. 

Béke volt. Ünnep volt. Varázslat. Együttlét örömben és szeretetben.

Nagyon kellett már egy ilyen családi együttlét. 

J. megállapította: én édesapánál is otthon vagyok. 

Meg azt is: azért vagyunk külön, hogy ne veszekedjünk. 

Hát így.