Egyébként a szorongástól messze állok, szerencsére, de azért nem jó érzés, hogy veszélyben érzem magamat, magunkat.
Gy. gyakorlatilag feltépte a bezárt bejárati ajtónkat (nem akartam vele beszélni olyan állapotban). Aztán a kaput hozzácsapta a fejemhez, amikor ki akartam tessékelni. Meg rémisztő fenyegetéseket szórt ránk. És másnap, mint mindig eddig - mintha mi sem történt volna.
És semmilyen szinten nem tudjuk megbeszélni a dolgokat, de még azt is eltorzítja, hogy mikor jön J.-ért vagy mikor nem. És mindenért én vagyok a hibás, azért is, ha ő nem tud mit kezdeni a gyerekkel.
Kiszámíthatatlan, és nem tudom, hogy az a gát, ami eddig mindig megállította valamilyen szinten, mikor fog átszakadni.
Ősszel a rendőrség lebeszélt a feljelentéstől, végül is jogos olyan szempontból, hogy, miért ásnám ki a csatabárdot, ha megegyezésre törekszem. De ez a helyzet egyébként pont olyan, mint egy kibiztosított gránátmező közepén csücsülni. Nincs ráhatásom arra, hogy ő hogyan fog viselkedni, és milyen messzire megy el.
Hogyan lehetne megelőzni bármit is?
Lavírozok: határt szabok, de szóba állok. De ennyire kell a külső kontroll, hogy a végén mindenképp a rendőrségre juttatja magát? Lehet, hogy ideje levetnem a naivságom utolsó morzsáit is.
De mindeközben egyszerre látom azt, hogy Isten minden egyes embert szeret, őt is, akkor is, ha a tetteit nem helyesli. Én nem tudom azt mondani, amint A. atya, hogy a pokol létezik, és majd halál után ő számot ad. Tudom, hogy pokol létezik, de az itt a földön, már megtapasztaltam. És azt nem tudom, mi lesz a halál után, és nem is az én tisztem ítélni.
A mi esetünkben csoda nem történt, nem kezdett el változni a házasságban, pedig minden esély meglett volna egy szabad életre. Igaz, én se láttam, hogy ekkora a probléma, ha láttam volna, nem megyek hozzá, nyilván.
Gy. azt mondta, burkolt fenyegetésként, majd tesz róla, hogy boldogtalan legyek. Nem hiszi el, hogy nem tud olyat tenni velem, mert a boldogság nem külső tényezőktől függ.
A legnehezebb nem is az átmeneti állapot, az ezzel járó érzelmi energiák, az ő energiavámpírkodása, manipulálása, meg a fenyegetettség, hanem annak az elengedése, hogy én ezzel már semmit sem tudok csinálni, akármennyire sajnálom. El kell engednem ezt az embert, éljen úgy, ahogy tud, nélkülem.
A sötétség mélyén csak kérdések vannak, válaszok nincsenek, és nem egyszerű elfogadni, hogy nem jön válasz se most, se kicsit később, és nincs is ember a világon, aki megválaszolhatná, hiába kérdezek bárkit. Csak hinni tudok abban, hogy egyszer majd megkapom a válaszokat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése