Ugrás a fő tartalomra

Damoklész kardja.

Ez a legnehezebb az egészben. Hogy folyamatos és reális veszélyben vagyok. A félelmet általában sikerül kiküszöbölni, de azért az álmaimban újra és újra megjelenik. Gy-val kapcsolatban, ha ő jelen van az álmomban, fenyegetettség a legmeghatározóbb érzés. De álmodtam olyat is tegnap, hogy irreálisan magas és veszélyes házba megyünk föl J-bal egy lifttel vagy hintával, repülőgép-magasságban vagyunk, és billen alattunk a szerkezet, és hiába fogom, J. kicsúszik a kezeim közül, és lezuhan. 
És persze, csak álom... de a veszély és a fenyegetettség-érzés akkor is reális. Aknamező. Kiszámíthatatlanság. És emiatt bizonyos szempontból kiszolgáltatottság.
Mint a svéd gyerekversben:

Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
 - Csak álom volt -
mondja anya.

Mintha sokat segítene, 
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.

(Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodok,Tótfalusi István fordítása)

 Muszáj hajlékonynak lenni, mint a nádszál, ami nem törik meg a viharban, és mégis megtartani a határokat, magamat, az életemet. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Költözés

Azt hiszem, én ezt a blogot itt lezárom. Van még némi vergődés Gy. részéről, de visszaszorult az emailre, így sokkal könnyebben pergetem le magamról, amit le kell.  Visszaköltözök a régi blogra, amely az Axisok névre hallgat.  Új életet kezdtem a Nagyvárosban (hívjuk csak Nagyfalunak). Aztán váratlan fordulattal vissza is költöztem a szülővárosomba.  Nagyon sokat tanultam az elmúlt két, sőt három évben. Hála és köszönet, BJ, hogy eszembe juttattad, hogy blogot is lehet írni egy nehéz időszakban. Hogy volt idő, amikor ez volt a napi kenyerünk. Visszatérek a normálisba, már ha ezt az őrültekházát, a 21. századi Mo.-ot annak lehet nevezni - de a szubnormálishoz képest mindenképpen az.  Köszönöm, hogy eddig követtétek az utamat. Sokat segítettek az imáitok, rám gondolásaitok, a beszélgetések, az üzenetek.  "Beszív, kifúj, kifúj - mehet a régi, jöhet az új."
Megjegyzés küldése
További információk

Vége, vége

 Ez a legutolsó. Elmegy, vissza se jön. Lemond a gyerekről. A nászajándékba kapott sátrat azért kéri (mindezt egy bekezdésben).  Hát menjen. Fogja a sátrat, meg a sátorfáját (milyen szép), és vissza se jöjjön. J-nak nagy seb lesz, de nem begyógyíthatlan és feldolgozhatatlan, még ha rá is megy jó sok idő az életéből, mire felfogja és feldolgozza, hogy a szeretett édesapja lemondott róla.  Nagyon rosszul hangzik kimondani, de könnyebb és jobb lesz nélküle mindenkinek.  Jót kívánok, mert ennél rosszabb már nem lehet neki, minek kívánnám. Megkapta a sorstól, megdolgozott érte, hogy ilyen mélyre kerüljön, megvolt a lehetősége kikecmeregni, nem élt vele.  Máshol előadja majd megint a szegény becsapott árvagyerek-sztorit, mert nincs más a tarsolyában.  Menjen, a fia meg majd megköszöni neki az életét, és hogy ismerhette valamennyire, egy kicsit. Azt már másnak fogja megköszönni, hogy felnevelte. 
Megjegyzés küldése
További információk

Csend

 Csend van egy ideje.  Alapvetően hetek óta nem találkoztam Gy-val, és néhány kósza telefont vagy véletlen és konszolidált találkozást leszámítva nem volt sok minden. Jó ez így, az idegszálaim érzékelhetően kisimultabbak. Persze a szünetben megint volt némi cirkusz, de nem vészes. Nagy tanulság volt visszahallgatni és kielemezni egy telefonbeszélgetést - hogy hogyan manipulál egy két perces beszélgetésben ötféleképpen. Ez mondjuk elég ijesztő önmagában is. Nagyjából ezért van, hogy amikor csak lehet, elkerülöm a vele való szóbeli kommunikációt; idáig jutottunk, és ennek oka van.  Ma voltam pszichológiai vizsgálaton, és feltették azt a kérdést is, hogy mit érzek iránta. Azt feleltem: sajnálatot. És tényleg ez van. 
Megjegyzés küldése
További információk