jól vagy rosszul

 Időnként elgondolkodom, hogy min múlik, hogy mindig azt felelem a "hogy vagy?"- kérdésre, hogy: jól. Valamit letagadnék magam elől? Valamit hazudok magamnak?

A következőre jutottam: időnként persze rosszul vagyok. Különösen, ha Gy. bekattan és ordibál-fenyegetőzik, és én tehetetlen vagyok, mert hiába húzom meg a határt, hogy nem beszélhet így velem a saját otthonomban, attól még megteszik. Vagy ha éppen magányosnak érzem magam valamiért. Ezek azért viszonylag ritkák. De ilyenkor én is ideges vagyok, és nem mindig realizálom, hogy mi a bajom. 

Tegnap épp egy ilyen alkalom volt, Gy. váratlanul betoppant délelőtt, valamit megbeszélni, eleinte normális volt, aztán váratlanul megint berángatott minden témát, vádaskodott, és amikor édesapámról kezd csúnya dolgokat mondani a gyerekem füle hallatára, azt nehezen viselem, szóval felemeltem a hangomat (vagyis határozottabban mondtam neki, hogy ezt most hagyja abba), persze borítékolhatóan még jobban csinálta. Majd elvitte J-t (persze ő akart vele menni, meg volt beszélve, csak nem ilyen korán, meg nem ilyen körülmények között.) 

És amikor elment, én remegtem a dühtől. Hangosan kimondtam: hogy merészel így beszélni velem? Csapkodtam. Betettem egy (számomra) keményebb zenét (közben nosztalgiáztam egy sort, tizenöt éve hallgattam legutóbb Muse-t, és még a szövege is megdöbbentően stimmelt a mostani helyzetre). Alaposan kisírtam magam az ágy szélén, miközben újra és újra meghallgattam ezt a számot. Gondolkodtam, hogy kit hívjak fel, aztán végül úgy döntöttem, most ez az idő nekem kell.  Elmentem futni a kutyával. Aztán végül a fizikai tevékenység, a pakolás-rendezkedés oldotta fel (februárra kitűztem, hogy a konyha kivételével az egész életteremet megújítom, eddig jól haladok). 

Szóval igen. Van, hogy sz%ul vagyok. Van, hogy a padlón vagyok. Most éppen volt időm és lehetőségem felvakarni magam. Ha akkor kérdezi meg valaki, hogy vagyok, lehet, hogy nem kerteltem volna. 

De az alapok rendben vannak. Tudom, hogy ezen a sötét és mély időszakon keresztül kell mennem, és azt is, hogy vége lesz. Egyszer vége lesz. Addig meg megélem. Élek. ÉLEK.

És egy szépséges a végére. Most ugyan nem ebben vagyok, de ez a zene mindig egyfajta melankolikus gyönyörűséggel tölt el. Minden egyes másodperce élettel van teli.