Annyi minden alakul, lassan, lassan, mozdulva az évszakokkal, gyógyulva belülről. Mindaz, amit a házon alakítok, az tulajdonképpen csak leképezése annak, hogy belül, önmagamban kibogozom a gubancokat, és megtalálom a válaszokat, majd újabb kérdésekre bukkanok, amelyeken rágódhatok.
Rájöhetek, mi mindenért haragszom, amit eddig nem engedtem meg magamnak. Most verbalizálom, és érzem a testemben. És ez már egy lépés.
Haragszom Gy-ra, mert kivágta a körtefát, mert elajándékozta a nagymamám szövőszékét, vagy azokat a dolgokat, amelyek számomra fontosak voltak, de ő az én utólagos engedelmemmel jófej akart lenni valakivel, ami az ő egóját növelte. Akkor, amikor elmondta, hogy egy éve már nem mondott nekem igazat magáról, akkor nagyon éreztem a haragot, aludni sem tudtam tőle.
Most újra megtanulom a testemben megfigyelni a dolgokat. Megtanulom annak látni mindent, ami. A saját gondolataimat sem hiszem el mindig. Sőt, újra tudom fogalmazni a saját történetemet, a múltam eseményeit. Mert ugyan megtörténtek, de a magam hozzáállásán, a narratíván tudok változtatni.
Kész a fatároló-nyári konyha teteje. Fát ültettem. Gletteltem, falat vakartam, vakoltam. Lefestettük a kaput J-bal. A diákokat még feleltettem is, valamint néha a tanítványok lelkét is ápolom, a stíluscsiszolás mellett. Szabó Magdát olvasok, ha már a Steinbecket befejeztem. És néha csak ülök, és figyelem a gondolataimat Isten jelenlétében.
Így megy ez.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése