A cethal gyomrában

    Sokat gondolkodtam rajta, hogy ezzel a tapasztalattal, ami Gy-val ért engem, egyrészt elvesztettem a harmincpár évig őrizgetett naivitásomat (ami nem feltétlenül baj), másrészt elvesztettem az emberek feltétlen jóságába vetett hitemet is. Elvileg ez sem kéne baj legyen, de kicsit felemásnak érzem. Látom és a bőrömön tapasztalom ugyanis szinte a teljes tragédiáját annak, hogy milyen az, amikor egy kisgyerek nem kapja meg azt a szeretetet, amire mindenkinek szüksége van, hogy teljes egész legyen, hogy normális ember legyen, hogy az legyen, akinek Isten megálmodta, amikor a világra hívta.     De nem látom a másik oldalt. Az eszemmel tudom, hogy van, meg hiszem is, hogy vannak olyan emberek, akik ugyanilyen mélyről jöttek, és mégis átdolgozták magukon a mindenféle elképzelhetetlen borzalmakat, és nem elásták és elszeparálták maguktól (és ezáltal magukat az élettől). De egyszerűen nem ismerek ilyen embert, vagy nem tudom, hogy ismerem. A felszínen mindenki normál...