Sokat gondolkodtam rajta, hogy ezzel a tapasztalattal, ami Gy-val ért engem, egyrészt elvesztettem a harmincpár évig őrizgetett naivitásomat (ami nem feltétlenül baj), másrészt elvesztettem az emberek feltétlen jóságába vetett hitemet is. Elvileg ez sem kéne baj legyen, de kicsit felemásnak érzem. Látom és a bőrömön tapasztalom ugyanis szinte a teljes tragédiáját annak, hogy milyen az, amikor egy kisgyerek nem kapja meg azt a szeretetet, amire mindenkinek szüksége van, hogy teljes egész legyen, hogy normális ember legyen, hogy az legyen, akinek Isten megálmodta, amikor a világra hívta.
De nem látom a másik oldalt. Az eszemmel tudom, hogy van, meg hiszem is, hogy vannak olyan emberek, akik ugyanilyen mélyről jöttek, és mégis átdolgozták magukon a mindenféle elképzelhetetlen borzalmakat, és nem elásták és elszeparálták maguktól (és ezáltal magukat az élettől). De egyszerűen nem ismerek ilyen embert, vagy nem tudom, hogy ismerem. A felszínen mindenki normálisnak látszik.
Nyilvánvalóan nem tudok belelátni abba, hogy mikor kerül az ember olyan helyzetbe, amikor ténylegesen a saját további sorsáról dönt, amikor "oldalt" választ, jót vagy kényelmeset. Nem látok bele, hogy honnan van vagy nincs valakinek ereje szembenézni a saját sötétségével.
De abban biztos vagyok, hogy mindenkinek megadatik a döntés. Ha nem így hinném, felborulna a világ rendje - mint ahogy most fel is borult egy kicsit. Tudomásul kell vennem, akármennyire is nem tetszik, hogy a gonosz jelen van a világban, és szabad akaratánál fogva az ember képes azt választani. Rövidebb ideig persze volt már, hogy hagytam magam megrendülni egy-egy embertelen borzalom láttán-hallatán, de még sosem tapasztaltam a saját bőrömön. Hát ez van most.
Mondhatnám, kiváló alap egy írónak, akinek a világ megismerése elemi dolog ahhoz, hogy írni tudjon. Most azonban féloldalasnak érzem ezt a tapasztalatot.
Közben vizsgálom a saját vágyaimat, céljaimat, utamat, mert ismét válaszúthoz értem, júniustól munkát keresek. Maradjak tanár? Menjek doktorira? Esetleg a kettőt együtt? A kulturális szférában keressek valamit, vagy a versenyszférában? Mit akarok?
Ezeken a kérdéseken most alaposan el kell gondolkodnom, és akármennyire is szeretek a válaszutakon ácsorogni, most el fogok indulni valamelyik irányba. És azt még nem tudom, hogy merre, de azt biztosan tudom, hogy az álmaim felé fog vinni.
Érzek magamban nagyon sok kreatív erőt, de azt is, hogy még nem jött el az ideje és a tere, hogy hagyjam őket kirobbanni. Eljön majd az is.
Most pedig: üdv, átmenet átmenete, már vártalak. Vigyél valamerre, érzem, hogy már kifelé tartunk a sötét völgyből.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése