Ugrás a fő tartalomra

hétköznapok

 Megvolt a két tárgyalás, és egy hónap múlva kimondják a válást. Kezdenek beállni a hétvégék meg a hétköznapok, láthatás szempontból, bár látom, hogy lesz még meccs - ki szeretne olyan beszélgetést folytatni, amelynek garantáltan dühroham lesz a vége a másik részéről?

Ezen kívül nagy változás lesz a munkában is: beadom a jelentkezésemet doktorira. Ha minden jól megy, mesemondásból fogok doktorálni majd egyszer a közeljövőben. Gondoljatok rám, hogy felvegyenek. 

Az iskolapszichológus elmegy, de mindenképpen keresnem kell valami módszert, ami segít. Nagyon sokat számított ez a négy hónap, amikor hetente mentem hozzá, és volt néhány nagyon mélyre menő merülés. Kell az, hogy az embert meghallgassák, megértsék, elfogadják. Tulajdonképpen olyan szomj gyűlt föl bennem az elmúlt évek alatt, hogy még mindig nincs betöltve. 

Volt is egy ilyen álmom nemrég: repülővel mentünk a Balaton felett, és lezuhantunk, ki kellett kapcsolnom a biztonsági övet, mert tudtam, hogy a víz alól csak úgy tudok szabadulni. Aztán egy bottal próbáltam kipiszkálni a víz alatt lévő tárgyakat, ahelyett, hogy lemerültem volna. 

Volt egy másik álmom is, amikor egy ismert író-költő házaspárnál vendégeskedtünk, és megállapítottam, hogy milyen jó annak, akinek a társa nemcsak házastárs, hanem alkotótárs is. Meg hogy éjszaka felkel dolgozni, mert akkor alkalmas az idő az alkotásra...

Kevesebb racionalizálás, kevesebb menekülés-evés és menekülés-olvasás, több jelenben levés, testben levés, pillanatban levés, lendület - erre van most szükségem, és ezt fogom megvalósítani magamnak. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

körülmények

Ha azt szeretném, hogy a belső egyensúlyomat meg tudjam tartani minden körülmény ellenére, különösen, ha az a körülmény valaki, aki közel áll hozzám, és akit bármiféle külső körülmény könnyen kibillent, akkor két dolgot tehetek.  Megerősítem magam, és nem hagyom kibillenteni magam, és nem imádkozom, hogy azok a külső körülmények változzanak meg pozitívvá, mert nincs rá befolyásom. Csak magamra van befolyásom. És per vagy, eltávolodok az illetőtől, és sem érzelmileg, sem életkörülményileg nem lesz már fontos, hogy ő milyen állapotban van az éppen aktuális külső körülmények miatt.  Emiatt elkezdtem újra rendszeresen meditálni. És ez jó. 

Vége, vége

 Ez a legutolsó. Elmegy, vissza se jön. Lemond a gyerekről. A nászajándékba kapott sátrat azért kéri (mindezt egy bekezdésben).  Hát menjen. Fogja a sátrat, meg a sátorfáját (milyen szép), és vissza se jöjjön. J-nak nagy seb lesz, de nem begyógyíthatlan és feldolgozhatatlan, még ha rá is megy jó sok idő az életéből, mire felfogja és feldolgozza, hogy a szeretett édesapja lemondott róla.  Nagyon rosszul hangzik kimondani, de könnyebb és jobb lesz nélküle mindenkinek.  Jót kívánok, mert ennél rosszabb már nem lehet neki, minek kívánnám. Megkapta a sorstól, megdolgozott érte, hogy ilyen mélyre kerüljön, megvolt a lehetősége kikecmeregni, nem élt vele.  Máshol előadja majd megint a szegény becsapott árvagyerek-sztorit, mert nincs más a tarsolyában.  Menjen, a fia meg majd megköszöni neki az életét, és hogy ismerhette valamennyire, egy kicsit. Azt már másnak fogja megköszönni, hogy felnevelte. 

J. játéka

 Ma J. kitalált egy játékot.  Képzeletbeli barátját, a mutató- és középsőujjával megjelenített Szunyogit meg akarja enni egy gonosz dínó (ez az én kezem, négylábú alakban), aki azt mondja: Bekaplak! Szunyogi erre jól megcsípi jelképesen ('csíp!'), a dínó meg lefordul a fotel karfájáról, és egy látványos 'jaj!'-jal leesik a szakadékba, majd a következő pillanatban gond nélkül visszamászik, és folytatódik elölről.  Mindez nagyjából tíz másodpercet vesz igénybe, és akkor sokat mondtam.  Namost ezt a játékot vagy negyed órán keresztül játszottuk. A harmadik percben már erős volt a gyanúm, hogy ez egy gyógyító játék: kijátssza magából azt, amit meg sem tud még fogalmazni. És nekem sem kell tudom és verbalizálnom. A dolgom egyszerűen a játék.  És ez a gondolat sok erőt és türelmet ad.