Ugrás a fő tartalomra

Tanulságok - nehéz szembenézések

 Lehet, hogy nem feltűnő, de folyamatosan vonom le a tanulságokat. 

Tulajdonképpen két fronton zajlanak a dolgok: bennem, belül, és kívül, az otthonomban. És a kettő összekapcsolódik. 

Mindig is így volt, mindig volt egy belső világom, amit csak igen kevesekkel tudtam megosztani. Amikor már nagyon gáz volt a helyzet a házasságban, de még nem láttam rá, mert benne voltam, akkor is tulajdonképpen ebbe a belső világba menekültem, meg a természetbe, a magammal és a fiammal töltött minőségi időbe, és persze a tanításba. És nyilván az írás és a kreativitás elapad ilyenkor. Erre nem jutott idő akkor, tavaly, tavalyelőtt. Most már várja, kopogtat az ajtón, jöhet-e már, de egy kicsit még türelemre kell intsem. 

Most, hogy az otthonom úgy alakítom, ahogy nekem tetszik, és mindezt meg tudom tenni anyagilag, hatalmas kompetencia-érzést ad (kiegészítésként a fejemen ugráló diákokhoz, azért ilyen is előfordult). Vannak álmaim, még mindig vannak, és meg is fogom őket valósítani. 

Viszont akármennyire is azt gondolom, hogy én voltam az, akit elnyomtak, azért volt pár dolog, amit én sem csináltam jól. És ezekkel persze piszok nehéz szembenézni. 

Például még mindig gyenge vagyok elismerő szavakban. Pedig tudom, hogy fontos, én is erre vágyom, mindenki vágyik erre, a férfiak is, a nők is, a gyerekek is. De ez az, amiben mindenképpen fejlődnöm kell, tudatosan odafigyelni a köszönetre, az elismerésre. Semmi sem természetes: minden ajándék. A kedvesség, a figyelmesség, a megnyílás, a hétköznapi dolgok is. 

A másik: olykor gyors vagyok, annyira a saját világomban és tempómban élek, hogy nem veszem észre, hogy a másik egy más ritmusban van, és fel kell vennem a másik ritmusát, mielőtt a magaméval átmegyek rajta. Talán erre mondják, hogy néha "sok" az ember. Erre is oda kell figyelni. Valahol megvan az Erőszakmentes Kommunikáció tanfolyam jegyzetfüzete, elő kell keressem. 

A minőségi idő. Elszoktam tőle. J-bal is szükség van rá, persze, nem csak békén hagyni játszani, hanem együtt játszani. 

Hát így. Szembe nézek szép lassan ezekkel a démonokkal is. Most már megerősödtem hozzá. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Költözés

Azt hiszem, én ezt a blogot itt lezárom. Van még némi vergődés Gy. részéről, de visszaszorult az emailre, így sokkal könnyebben pergetem le magamról, amit le kell.  Visszaköltözök a régi blogra, amely az Axisok névre hallgat.  Új életet kezdtem a Nagyvárosban (hívjuk csak Nagyfalunak). Aztán váratlan fordulattal vissza is költöztem a szülővárosomba.  Nagyon sokat tanultam az elmúlt két, sőt három évben. Hála és köszönet, BJ, hogy eszembe juttattad, hogy blogot is lehet írni egy nehéz időszakban. Hogy volt idő, amikor ez volt a napi kenyerünk. Visszatérek a normálisba, már ha ezt az őrültekházát, a 21. századi Mo.-ot annak lehet nevezni - de a szubnormálishoz képest mindenképpen az.  Köszönöm, hogy eddig követtétek az utamat. Sokat segítettek az imáitok, rám gondolásaitok, a beszélgetések, az üzenetek.  "Beszív, kifúj, kifúj - mehet a régi, jöhet az új."

Vége, vége

 Ez a legutolsó. Elmegy, vissza se jön. Lemond a gyerekről. A nászajándékba kapott sátrat azért kéri (mindezt egy bekezdésben).  Hát menjen. Fogja a sátrat, meg a sátorfáját (milyen szép), és vissza se jöjjön. J-nak nagy seb lesz, de nem begyógyíthatlan és feldolgozhatatlan, még ha rá is megy jó sok idő az életéből, mire felfogja és feldolgozza, hogy a szeretett édesapja lemondott róla.  Nagyon rosszul hangzik kimondani, de könnyebb és jobb lesz nélküle mindenkinek.  Jót kívánok, mert ennél rosszabb már nem lehet neki, minek kívánnám. Megkapta a sorstól, megdolgozott érte, hogy ilyen mélyre kerüljön, megvolt a lehetősége kikecmeregni, nem élt vele.  Máshol előadja majd megint a szegény becsapott árvagyerek-sztorit, mert nincs más a tarsolyában.  Menjen, a fia meg majd megköszöni neki az életét, és hogy ismerhette valamennyire, egy kicsit. Azt már másnak fogja megköszönni, hogy felnevelte. 

Az okok

    Fél éve, nyár elején mondtam ki: kilépek. Hosszú évek próbálkozása érett döntéssé. Közöltem a férjemmel, hogy elválok.      Az persze túlzás, hogy közöltem, gyakorlatilag egy ideje már semmit sem tudtam neki mondani. Azért is, mert már régóta válságban volt a házasságunk, ami azt is jelentette, hogy nem tudtunk igazán komoly dolgokról beszélni, másrészt amikor "helyzet" volt, akkor sosem hallgatott végig. Egyébként máskor sem. És folyamatosan átlépte a határaimat, anélkül, hogy észrevettem volna. És manipulált, ugyanígy. Ez volt az egyik oka.        A másik oka az volt, hogy elfogyott az erőm. Annyit raktam bele - mintha lyukas vödörbe próbáltam volna vizet tölteni. A párterápia - halottnak a csók.        A harmadik és legnyomósabb ok, ami miatt úgy döntöttem, nem tudom tovább folytatni, hogy realizáltam, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat, és ő egy nárcisztikus személyiség. És ezen én nem tudok változtatni, ő meg n...