Három napi gyomorgörcs és szájtépés után végül most béke van. Nem tudom, miért a harmadik nap jutott eszembe az interneten vonatkozó szakirodalmat keresni, de végül megtaláltam. Beszéltünk, megpróbáltam alkalmazni a retorikát, amit fél órával és egy gyerekaltatással azelőtt olvastam.
Úgy néz ki, működött.
De olyan nagyon megnyugtató volt azt olvasni, hogy egy ilyen helyzet egy érintettnek milyen nagyon megterhelő lelkileg.
Konkrétan mennyire: voltam a dokinál, hogy fáj a torkom. Mondja, lehet allergia is, de persze főleg gyomorsav. Gyomorideg.
Ja, mondom, akkor már minden világos, én, akinek eddig soha ilyen baja nem volt, valahol ki kellett jönni ennek az elmúlt időszaknak. Stressz. Én és a stressz? Úgy tűnik, eljutottam arra a szintre, hogy egy mondatban lehet említeni.
Annyi a felelősségem, amennyit meg tudok tenni. Egy-egy rózsafüzér esténként. Érvelés sms-ben, személyesen, telefonban. Ugrani, amikor ugráltat, és közben határt is tartani. Tudni, hogy (felnőtt, férfi-) hiszti, de közben komolyan venni, mert komoly vészjelzések vannak.
Segítséget kérni a magam lelki épsége érdekében, de nem indiszkréten... lehetetlen feladatok összeegyeztetése folyamatosan. Mindeközben tanítani, továbbképződni, tantervet és portfóliót írni (na persze.)
Jónás a cethal gyomrában, szerintem elég hitelesen meséltem róla a gyerekeknek...
Most olyan vagyok, mint egy lemerült elem. Azt hiszem, megyek is egy kicsit ki a kertbe, és nézek ki a fejemből.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése