A cethal gyomrában

 Annyi minden alakul, lassan, lassan, mozdulva az évszakokkal, gyógyulva belülről. Mindaz, amit a házon alakítok, az tulajdonképpen csak leképezése annak, hogy belül, önmagamban kibogozom a gubancokat, és megtalálom a válaszokat, majd újabb kérdésekre bukkanok, amelyeken rágódhatok.  Rájöhetek, mi mindenért haragszom, amit eddig nem engedtem meg magamnak. Most verbalizálom, és érzem a testemben. És ez már egy lépés.  Haragszom Gy-ra, mert kivágta a körtefát, mert elajándékozta a nagymamám szövőszékét, vagy azokat a dolgokat, amelyek számomra fontosak voltak, de ő az én utólagos engedelmemmel jófej akart lenni valakivel, ami az ő egóját növelte. Akkor, amikor elmondta, hogy egy éve már nem mondott nekem igazat magáról, akkor nagyon éreztem a haragot, aludni sem tudtam tőle.  Most újra megtanulom a testemben megfigyelni a dolgokat. Megtanulom annak látni mindent, ami. A saját gondolataimat sem hiszem el mindig. Sőt, újra tudom fogalmazni a saját történetemet, a múltam ...

 Mindeközben (bár nem tudom, jövő héttől hogy lesz az élet, ha bezárnak az óvodák is) a ház egyre szellősebb lesz. Az udvar is.  Mikor beköltöztünk, Gy. felszámolta a harminc éve ott kupacodó téglahalmot: egy részéből egy befejezetlen kemencealap lett, más része az üres emésztőgödörbe ment. Cserébe lettek más kupacok: hullámpala, bútorok, penészedő szőnyeg, széteső fotelek, miegymás. Tegnap és ma jött egy fuvaros, egy körrel a betontörmeléket, tégladarabokat, cserepeket, csempéket vitte el, ma egy másik körrel az összes szétázott, használhatatlan préselt lemezből készült bútort. Ahogy pakoltuk, féktelen örömmel töltött el az érzés, hogy soha többé nem kell néznem a valaki más által összematricázott és összefirkált csúnya bútorokat. Milyen csodálatos szabadság-érzés! Olyan, mintha maga a ház is fellélegezne. Soha nem volt még ilyen üres az udvar. És nemsokára kert lesz.  A kis karácsonyfát kiültettük B-val, a komposzt egy részét átrostáltuk, a mezőről hozott földdel összek...