Ugrás a fő tartalomra

polgári -- egyházi

Voltam már ügyvédnél a nyáron. Ma voltam egy egyházjogász papnál is. 

Nem mondom, hogy könnyű volt, olyan kemény típusú pap, aki az ember szemébe mondja a dolgokat, amúgy nyersen, olykor szinte kegyetlenül. Szerencsére nem okozott nehézséget elviselni, különösen most, hogy már pontosan látom, hol szúrtam el a dolgokat. 

Mindenesetre megnyugtató volt látni, hogy ő egyházjogi szempontból világosan látja a helyzetet. Kell ez a keménység is, elviselem, helyén van. Van, amikor megértésre van szüksége az embernek - az esetek nagy részében -, de kell a kemény szeretet is, amiben egészen idáig én sem voltam jó. 

Mindig van ez a perspektíva: kívülről - belülről. Nyilván kívülről teljesen máshogy néz ki egy kapcsolat, mint belülről. De amit nem léptem meg, amikor pedig sokan-sokan figyelmeztettek, most az elmúlt fél évben kívülről (is) látom a kettőnk kapcsolatát. És hogy valójában milyen ember ő. 

A szavak, már megint és mindig a szavak. Csak megközelíteni tudjuk a valóságot velük. Mert hiába címkézek fel valakit, attól még ő nem csak a címke, hanem egy egész ember. A címkék megkönnyítik az életünket. Olykor kellenek. De az ember misztérium. 

Én elengedtem Gy-t, de imádkozok érte - ennyi, amit tudok tenni. 

A papírok beadásán kívül. 

Megjegyzések

  1. Hős vagy. Nekem az egyházi kör a jövő év projektje lesz... remélem. Egyelőre arra se tudom rávenni magam, hogy guglizni kezdjem.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

körülmények

Ha azt szeretném, hogy a belső egyensúlyomat meg tudjam tartani minden körülmény ellenére, különösen, ha az a körülmény valaki, aki közel áll hozzám, és akit bármiféle külső körülmény könnyen kibillent, akkor két dolgot tehetek.  Megerősítem magam, és nem hagyom kibillenteni magam, és nem imádkozom, hogy azok a külső körülmények változzanak meg pozitívvá, mert nincs rá befolyásom. Csak magamra van befolyásom. És per vagy, eltávolodok az illetőtől, és sem érzelmileg, sem életkörülményileg nem lesz már fontos, hogy ő milyen állapotban van az éppen aktuális külső körülmények miatt.  Emiatt elkezdtem újra rendszeresen meditálni. És ez jó. 

Vége, vége

 Ez a legutolsó. Elmegy, vissza se jön. Lemond a gyerekről. A nászajándékba kapott sátrat azért kéri (mindezt egy bekezdésben).  Hát menjen. Fogja a sátrat, meg a sátorfáját (milyen szép), és vissza se jöjjön. J-nak nagy seb lesz, de nem begyógyíthatlan és feldolgozhatatlan, még ha rá is megy jó sok idő az életéből, mire felfogja és feldolgozza, hogy a szeretett édesapja lemondott róla.  Nagyon rosszul hangzik kimondani, de könnyebb és jobb lesz nélküle mindenkinek.  Jót kívánok, mert ennél rosszabb már nem lehet neki, minek kívánnám. Megkapta a sorstól, megdolgozott érte, hogy ilyen mélyre kerüljön, megvolt a lehetősége kikecmeregni, nem élt vele.  Máshol előadja majd megint a szegény becsapott árvagyerek-sztorit, mert nincs más a tarsolyában.  Menjen, a fia meg majd megköszöni neki az életét, és hogy ismerhette valamennyire, egy kicsit. Azt már másnak fogja megköszönni, hogy felnevelte. 

J. játéka

 Ma J. kitalált egy játékot.  Képzeletbeli barátját, a mutató- és középsőujjával megjelenített Szunyogit meg akarja enni egy gonosz dínó (ez az én kezem, négylábú alakban), aki azt mondja: Bekaplak! Szunyogi erre jól megcsípi jelképesen ('csíp!'), a dínó meg lefordul a fotel karfájáról, és egy látványos 'jaj!'-jal leesik a szakadékba, majd a következő pillanatban gond nélkül visszamászik, és folytatódik elölről.  Mindez nagyjából tíz másodpercet vesz igénybe, és akkor sokat mondtam.  Namost ezt a játékot vagy negyed órán keresztül játszottuk. A harmadik percben már erős volt a gyanúm, hogy ez egy gyógyító játék: kijátssza magából azt, amit meg sem tud még fogalmazni. És nekem sem kell tudom és verbalizálnom. A dolgom egyszerűen a játék.  És ez a gondolat sok erőt és türelmet ad.