A cethal gyomrában

Ez a legnehezebb az egészben. Hogy folyamatos és reális veszélyben vagyok. A félelmet általában sikerül kiküszöbölni, de azért az álmaimban újra és újra megjelenik. Gy-val kapcsolatban, ha ő jelen van az álmomban, fenyegetettség a legmeghatározóbb érzés. De álmodtam olyat is tegnap, hogy irreálisan magas és veszélyes házba megyünk föl J-bal egy lifttel vagy hintával, repülőgép-magasságban vagyunk, és billen alattunk a szerkezet, és hiába fogom, J. kicsúszik a kezeim közül, és lezuhan.  És persze, csak álom... de a veszély és a fenyegetettség-érzés akkor is reális. Aknamező. Kiszámíthatatlanság. És emiatt bizonyos szempontból kiszolgáltatottság. Mint a svéd gyerekversben: Néha csontvázról álmodok, csak elindul felém, jön közelebb, egyre közelebb. Nem bírom tovább, visítok és felébredek.  - Csak álom volt - mondja anya. Mintha sokat segítene,  hogy a szörnyűség itt belül van és nem ott kívül. ( Ingrid Sjöstrand:  Néha csontvázról álmodok, Tótfalusi István fordítása ) ...

 Olyan régen nem írtam. A kreatív energiáimat elvitte valami más. Most újra elkezdtem verset írni. Nem tökéletes, valószínűleg nem végleges, de valamit kifejez abból, ahol most vagyok. Három napra, három évszázadra Mélységes mély a cethalnak a gyomra vak és sötét, és lelassul az idő ám az újhold tündöklő sarlója közben már világít, közben csendben nő. Szinte szétfeszít belülről valami. s nekem nem is kell tudnom, hogy ki az -  teremtést olt belém, és elég ennyi. Szabad vagyok a mélyben, tehát Igaz.  S akkor cethalastul alámerülök végül önmagamat tapogatom ki. a rettenetben azt, aki a Kezdet.  S akkor látni fogom, hogy hajnalodik. 

 Időnként elgondolkodom, hogy min múlik, hogy mindig azt felelem a "hogy vagy?"- kérdésre, hogy: jól. Valamit letagadnék magam elől? Valamit hazudok magamnak? A következőre jutottam: időnként persze rosszul vagyok. Különösen, ha Gy. bekattan és ordibál-fenyegetőzik, és én tehetetlen vagyok, mert hiába húzom meg a határt, hogy nem beszélhet így velem a saját otthonomban, attól még megteszik. Vagy ha éppen magányosnak érzem magam valamiért. Ezek azért viszonylag ritkák. De ilyenkor én is ideges vagyok, és nem mindig realizálom, hogy mi a bajom.  Tegnap épp egy ilyen alkalom volt, Gy. váratlanul betoppant délelőtt, valamit megbeszélni, eleinte normális volt, aztán váratlanul megint berángatott minden témát, vádaskodott, és amikor édesapámról kezd csúnya dolgokat mondani a gyerekem füle hallatára, azt nehezen viselem, szóval felemeltem a hangomat (vagyis határozottabban mondtam neki, hogy ezt most hagyja abba), persze borítékolhatóan még jobban csinálta. Majd elvitte J-t (persze ...

Ez igazából a másik blogomba való, de végül is ide is tartozik.   Ugyan nem "konmarizom" a lakást (vagyis Marie Kondo módszerével szisztematikusan nem lomtalanítok), azért a rendrakás és a felújítás-átalakítás határozottan belső munka, ezt most nagyon is megtapasztaltam.  Kezd alakulni a harmadik szoba, kifestettem, a bútorok nagy része a helyére került, funkciója is megvan (dolgozószoba és vendégszoba egyúttal), most itt vagyok két-három óriási dobozzal, amelyek tartalmának csak korlátozottan van hely.  Az egyik doboz teli van papírokkal-emlékekkel. Ezekből a pakolás folyamata során már szelektáltam, de még mindig teli van. Középiskolai és egyetemi jegyzetek, utazásokból feljegyzések-papírok, levelek, cetlik dobozszámra és a többi (a naplókat külön helyen tárolom, azokat nem fogom kidobni). Mindenesetre már az valami, hogy egy helyen vannak (amik anyukámnál vannak egyetemi jegyzetek, azokat itt csak megemlítem...). Szóval nagy feladat lesz egyszer átnyálazni, addig ...

 Volt egy álmom nemrég (pont teliholdkor, egyébként).  J-bal egy ismerősnél voltunk, ott is volt három kisfiú, és ott volt egy tigris, egy szelídnek mondott tigris az óriási házban. És mi, felnőttek ott hagytuk a gyerekeket játszani. Később J. eltűnt, nem találtam sehol, a kapu pedig kidőlt.  Ugyanakkor hirtelen máshol voltam, a Gulágra kényszerítettek minket menni, föl a hegyre, nagyon magas hegyre, és én nagy, erős férfi voltam, tudtam, hogy túl fogom élni, de voltam mellettem mások is. Egy nagyon szűk csigalépcsőn is mentünk le, szinte siklottam, aztán elértünk egy barlangféleségbe, ahol matracok voltak, és mondtam: itt megállunk, és megpihenünk, ez az én döntésem, nem másé.  Vizet is gyűjtöttünk, egymásnak, cseppenként kancsóba, vagy amikor folyt feketeség, azt kieresztettük, nem engedtük az ivóvízbe folyni.  Ezeket a motívumokat néztük meg a pszichológus fiúval: Tigris: vadállat (ez nagyon sokszor előjön mostanában) a kiszámíthatatlan vadság, veszély, amely...