A cethal gyomrában

Sokáig hallgattam, ez általában jó jel. Lehet, hogy át fogok költözni vissza a régi blogomra: axisok.blogspot.com Igaz, azért ez a gyógyulási folyamat hosszan tart, sokkal hosszabb ideig, mint gondoltam.  A hétköznapokban a Gy-val való kommunikáció ugyanolyan hektikus, nem tudom kiszámítani, mikor lehet vele beszélni értelmesen és mikor nem.  Ami viszont megváltozott az életemben: találkoztam B-val, még augusztusban, és úgy érzem, elkezdtem megint kivirágozni.  S persze fedezem fel az újabb és újabb sebeket, amelyeket láthatatlanná tett, hogy nem volt olyan fajta emberi kapcsolat, amelyben ezeket egyáltalán felfedezhettem volna azokat. Hát most ez is elkezdett gyógyulni. B. lenyűgöző ezeknek a kezelésében is.  Hát így. Imádkozom, hogy jól alakuljon minden, úgy, ahogy a lehető legjobb minden benne szereplőnek.  Ahogy Müller Péter Jóskönyvében meg van fogalmazva, össze van kötve a sorsunk más emberek sorsával, s ezek mint a háló, összegabalyodnak, és ha valami moz...

     Három napi gyomorgörcs és szájtépés után végül most béke van. Nem tudom, miért a harmadik nap jutott eszembe az interneten vonatkozó szakirodalmat keresni, de végül megtaláltam. Beszéltünk, megpróbáltam alkalmazni a retorikát, amit fél órával és egy gyerekaltatással azelőtt olvastam.       Úgy néz ki, működött.       De olyan nagyon megnyugtató volt azt olvasni, hogy egy ilyen helyzet egy érintettnek milyen nagyon megterhelő lelkileg.       Konkrétan mennyire: voltam a dokinál, hogy fáj a torkom. Mondja, lehet allergia is, de persze főleg gyomorsav. Gyomorideg.       Ja, mondom, akkor már minden világos, én, akinek eddig soha ilyen baja nem volt, valahol ki kellett jönni ennek az elmúlt időszaknak. Stressz. Én és a stressz? Úgy tűnik, eljutottam arra a szintre, hogy egy mondatban lehet említeni.       Annyi a felelősségem, amennyit meg tudok tenni. Egy-egy rózsafüzér e...

 Gy. vasárnap felhívott, hogy beszélni akar velem. Elmentem. Csak elbúcsúzok, mondta. Mondd meg a gyermeknek, hogy szerettem. Este elhozta J. cuccait, elköszönt tőle (Elutazom messzire. Magyarországon? Nem, annál is messzebb. Külföldre? Nem tudom, talán. És mikor jössz vissza? Nem tudom. ) Most mit mondjak erre? Dráma, már megint, és én még mindig nem tudok nem bevonódni a játszmájába. Nem megy a kizökkentés sem. Nem tudok Csernust játszani, aki hidegvérrel azt mondja, csináld.  Azt mondtam neki, várja meg, míg elmúlik ez az érzés. Kérjen segítséget, ha nem tőlem, szakembertől. Mondtam minden hülyeséget, ami csak eszembe jutott. Felhívtam egy barátját. ("nem volt szép tőled - írja sms-ben - hagyj elmenni".) Mi az, hogy nem volt szép tőlem? Nézzem végig, mit csinál magával? Gyakorlatilag azt teszi, hogy a búcsúlevelét elmondja szóban, hadd érezzem magam sz+ul és bizonytalanságban én is (nyilván nem direkt). És ő tényleg elhiszi azt a sok hülyeséget, amit gondol.  Sms-t ír:...

Mindig, mindig van valami dráma.  A minap Gy. felhívott, és lelkiismeretfurdalást keltett bennem, és azt éreztem, hogy az én hibám, hogy neki nincs munkája, és hogy az ő barátai összevesznek vele. Ezt képes volt elhitetni velem. Napokba került, mire magamhoz tértem, és ránéztem arra, hogy mindez nem az én felelősségem.  És az sem, hogy ha ő képes lenne lemondani J-ról azért, hogy ne fizessen gyerektartást. Egyébként ez szerintem nem lehetséges. De az is kiakasztott, hogy ez megfordult a fejében. Szerencsére J-ot sikerül megvédeni azért a nagy részétől ezeknek.  Átmenet, még mindig, a phd-t elhalasztottam egy évvel, és addig még sok víz lefolyik a Tiszán.  Egyébként: egyre szabadabb vagyok, egyre nyitottabb, egyre reményteljesebb, egyre felszabadultabb. 

 Kimondták a válást. Gy felhívott, és elmondta viszonylag normális hangnemben, hogy mi minden baja van, hogy én átb++tam, meg még az életét is tönkretettem, mert nem vártam meg, míg visszajön a Caminoról tavaly nyáron. Ezek szerinte alaposan félreértettük egymást. De most világossá vált számomra, hogy hogyan. Ugyanis azt nem hallja meg, amit én mondok. Most is csak ő beszélt.  Aztán írtam neki, szintén normálisan, hogy sajnálom, hogy így alakult, hogy nagyon akartuk mindketten, de nem működött, sosem illettünk össze, és hogy ettől még azért nem megy tönkre az élet, és hogy ő mindig a gyermekem apja marad, aki egy nagy ajándék számomra és számára is,  és szeretném, ha normális viszonyt tudnánk kialakítani ebben. És hogy ha bánt a szavaival, akkor ki fogok lépni a kommunikációs szituációból, no offense.  Másnap három lényegi dolgot mondott személyesen (nyilván mindezt J előtt):  1. már megint hülyeségeket írtam (vagyis érvényteleníti az én tapasztalatomat, nem fig...

 Lehet, hogy nem feltűnő, de folyamatosan vonom le a tanulságokat.  Tulajdonképpen két fronton zajlanak a dolgok: bennem, belül, és kívül, az otthonomban. És a kettő összekapcsolódik.  Mindig is így volt, mindig volt egy belső világom, amit csak igen kevesekkel tudtam megosztani. Amikor már nagyon gáz volt a helyzet a házasságban, de még nem láttam rá, mert benne voltam, akkor is tulajdonképpen ebbe a belső világba menekültem, meg a természetbe, a magammal és a fiammal töltött minőségi időbe, és persze a tanításba. És nyilván az írás és a kreativitás elapad ilyenkor. Erre nem jutott idő akkor, tavaly, tavalyelőtt. Most már várja, kopogtat az ajtón, jöhet-e már, de egy kicsit még türelemre kell intsem.  Most, hogy az otthonom úgy alakítom, ahogy nekem tetszik, és mindezt meg tudom tenni anyagilag, hatalmas kompetencia-érzést ad (kiegészítésként a fejemen ugráló diákokhoz, azért ilyen is előfordult). Vannak álmaim, még mindig vannak, és meg is fogom őket valósítani....

 Most már hivatalosan is csak a volt férjem. Lehet, hogy ez tett be most neki, vagy nem tudom, nyilván még az, hogy már megint valamelyikünk (szerinte én, szerintem ő) nem jól értettük a nyári hétvégéket, és nem sikerült jól kommunikálni, mikor kinél van J.  Azért persze nehéz, amikor erre kitalálja, hogy a bíró be se mutatkozott neki skype-on, meg hogy nem írt alá semmit, honnan tudja, hogy elváltunk, ő még mindig a férjem; meg hogy a srác, aki dolgozik nekem a ház körül (kapuhegesztés, zárszerelés, amit nem tudok megcsinálni, stb), volt osztálytárs, biztos azzal kavarok (ekkor természetesen eufemizáltam); meg hogy tartozom neki x százezer forinttal, mert kidobtam a cuccait, ésatöbbi. Nyilván. Igazából ő tényleg jön nekem két havi tartásdíjjal, meg még valamennyivel, amit még az ősszel kölcsönkért.  Amikor lerakom a telefont, mert kezdi megint a gyalázást, akkor hangüzenetet küld, komolyan azt gondolja, hogy meg is fogom hallgatni, hogy miket mond mérgében? Komolyan azt ...